Szabó Máté

Szabó Máté 1981. augusztus 12-én született Kecskeméten. Színész, szinkronszínész, műsorvezető, valamint rendező. Mátét többek között a Barátok közt-ben, és több színházi produkcióban is láthatják a kedves nézők. 

,,Nem szabad feladni. Menni kell, csinálni kell"

"A negatívum, a baj, a fájdalom soha nem épít. Az épít, amit te megvívsz magadban, belül, a fájdalom által és aztán tovább tudsz lépni."

- Szabó Máté

- Ha nem ez lenne a szakmád, gondolok itt a műsorvezető, színész, szinkronszínészre, akkor mi más munkát választottál volna?

Mindig is az életem része volt a zene, viszont addig nem teljesen tudtam mi is szeretnék lenni, amíg 12 évesen be nem válogattak a kecskeméti Katona József Színházba és onnantól kezdve mást nagyon nem is tudtam elképzelni magamnak. Még az elején így gondolkodtam, hogy tűzoltó, katona, orvos vagy ügyvéd, de azután csak színész szerettem volna lenni.

- Pedig tűzoltónak eltudnálak képzelni.

Vagy katonának, mi? Katona nem voltam egy percig sem, illetve majdnem úgy volt, hogy besoroznak, de aztán nem került rá sor hál istennek.

- Tehát akkor igazság szerint egyértelmű volt, hogy színész leszel.

Tulajdonképpen igen, nem volt kérdés.

- Miért pont a pesti Magyar Színiakadémiára esett a választás?

A Színművészeti főiskolára és a pesti Magyar Színiakadémiára is felvételiztem és az akadémián már az első két rosta után mondták, hogy fel vagyok véve és várnak szeptembertől. Ez után következett a Színművészeti főiskolán a harmadik rosta, ami egy egy hetes beköltözős történet volt, ahol azt mondták hétfő reggel: "Na akkor üdvözlünk mindenkit, itt van 3-4 mondat, csináljatok jeleneteket." Hát, én ott ültem teljesen hülyén, hogy de milyen jeleneteket? Kivel? Vagy miből? Vagy hogy? Vagy mi van?  Ilyen szinten akkor még nem indult el az agyam ennek az irányába, úgyhogy az az egy hét nekem borzasztóan fárasztó volt mentálisan és fizikailag is, mert reggeltől estig ugrálóköteleztünk, mozgás óránk volt, tánc óra meg pantomim óra, tulajdonképpen reggel 7 órakor elkezdtük és hajnali 2, 3-ig tartott egy nap. Mindennek a megkoronázásaképpen nem elég, hogy le kell vizsgázni zenéből, szövegből, táncból, prózából és énekből, hanem akkor még van egy egyéni vizsga is a 6. napon és akkor a 15 versből, az 5 monológból, a dalokból kérdezhetnek még. Oda már úgy mentem, mint saját magam árnyéka, úgyhogy gondolom ezért is nem vettek fel engem, így a pesti Magyar Színiakadémiára mentem el rögtön.

- Nem bántad meg, hogy a Színiakadémiára kerültél?

Egyáltalán nem bántam meg. Akkor még olyan nagy színészek éltek és játszottak ott, akiktől rengeteget lehetett tanulni. Egy levegővételükből többet tanultunk, mint 4 év alatt a főiskolán szerintem. Nagyon jó döntés volt az akadémia. Három igen jó évet húztam ott le és utána ott is maradtam a színháznál, mint gyakorlatos színész. 2010 óta pedig szabadúszó színész vagyok.

- Tudnál mondani 2 álomszerepet?

Régen nagyon szerettem volna Jézus Krisztusból Júdást elénekelni, de sajnos olyan magasságok és mélységek vannak benne, amihez szerintem én kevés vagyok, bár nem próbáltam még így ki magam. Ez egy szerepálom lett volna. Ami viszont megtalált, bár nem tudtam róla és most úgy érzem, hogy talán az a karrierem csúcsa, az a Gyöngyhajú lányban a Trombitás Frédi eljátszása, ami a RAM Colosseumban megy az Experidance-szel.

- A színészi vénát mennyire örökölted a családtól?

Állítólag anyukám tört ilyen színészi babérokra korábban, de ő aztán megállt a vers és próza mondó versenyeknél, illetve magyar tanár lett. Tehát valószínűleg a magyar nyelv és irodalom iránti vonzódásom, kötődésem az tőle származhat, de egyébként ilyen jellegű művészeti vonal úgy tudom, hogy nem nagyon volt a családban. Talán az apai nagymamám egy kicsit ilyen fellépő jellegű, egy-egy ilyen vallásos megmozduláson, mert ő nagyon hívő asszony. Ő énekel vagy mond valami verset vagy zenét, úgyhogy onnan is kaphattam valami kis gént, egyébként nem volt színész a családban sose, amennyire én tudom.

- Na és te hogy állsz a hittel? Sors, isten, vallás?

Hinni hiszek. Hogy miben hiszek az Istenben vagy Buddhaban...ezt így borzasztó nehéz megfogalmaznom még saját magamnak is. Valamiért úgy hiszem, hogy valahogy csak teremtődtünk ide a Földre, valami oka valakinek biztosan volt vagy valami célja, hogy ez mi és hogy és egyáltalán miért? ezt nem tudom, de biztos, hogy mindenkinek megvan a maga...inkább a sorszerűségben hiszek, mint abban, hogy a jó isten irányít itt dolgokat. Aztán lehet, hogy így van, lehet hogy nem, de én szerintem mindenkinek van egy eleve elrendeltetése, hogy milyen úton kell végigmennie, hogy ezen az úton, hogy megy végig az szerintem sokban múlik az adott személyen is. De nem vagyok úgy hívő, hogy imádkozom.

- Kicsit térjünk rá a szinkronszínészetre. Hogyan Készülsz fel egy-egy felvételre? Egyáltalán fel lehet rá készülni?

A szinkronra ma már nem nagyon lehet készülni. Annyira felgyorsult a világ, és tudom, hogy mostanában sokan szokták durrogtatni ezt a kifejezést, de tényleg olyan sok csatorna van és olyan sok filmmel, rajzfilmmel és dokumentummal árasztják el a televíziókat, hogy nincs idő.  Ma már olyan rövid határidővel érkeznek meg a filmek, hogy nincs idő leülni nézegetni őket. Pl. a Vámpírnaplókat elküldik a stúdióknak és azt mondják, hogy január 31-ére nekünk kell 22 rész belőle, akkor 30 napja van a stúdiónak arra, hogy a színészeket összegyűjtse, felvegye, leforgassa, lekeverje, összeállítsa, eleve, hogy a magyar szöveget megírják rá stb. stb. Január 30-án azt lekeverve oda kell adni a megrendelőnek, hogy azt ő 31.-től adásba tudja rakni. Tehát, hogy éppen emiatt már nem fér az bele, hogy üljünk össze, nézzük meg a 22 részt, mert nincs rá idő. Egyszerűen behívnak a szinkronstúdióba és ad hoc jelleggel azonnal tudni kell olvasni, szituációt értelmezni, belehelyezkedni a figurába és a hangodat kölcsönözni neki, hogy megtudjon szólalni magyarul is mondjuk Damon Salvatore.

- Voltál már annyira mély ponton a színészettel, illetve a szinkronszínészettel kapcsolatban, hogy úgy érezted abba akarod hagyni az egészet?

Ez a 2010 környéki időszak egy kicsit ilyen mély pont volt, mert úgy éreztem, hogy nincs értékelve az a beletett energia, idő, pénz, lelkesedés, nevezzük tehetségnek akár, vagy vonzódásnak a szakma felé, amit én teljes hittel csináltam gyerekkoromtól kezdve tulajdonképpen, és úgy éreztem, hogy emiatt az értéktelenség miatt nem vagyok a helyemen kezelve, emiatt egy kicsit csalódott voltam. A tehetség az csak 30%, a szerencse mondjuk újabb 30%, és akkor 40% a kapcsolat, kit ismersz, kit nem ismersz, meglátnak-e, nem látnak, szóval nagyon-nagyon nehezen tevődik ez össze. Gyerekként azt gondoltam, hogy ha az ember alázatos, szorgalmas, akkor az majd értékelődik. Hellyel-közzel értékelődik csak, hogy részben nagyon sok mindennek közbe kell játszania azért, hogy te majd valamire vidd az életben, de az biztos, hogy kitartónak kell lenni. Volt egy pár nap, hét meg hónap, amikor azt mondtam, hogy francba az egésszel, utálom és nem kell, de hát ezek meg az alkotó folyamat részei. 

- Tudnál mondani 3 szót, amik a legjobban jellemeznek téged?

Azt gondolom, hogy lelkiismeretes vagyok, talán határozott is és alázatos. Mint ember szintén ezeket tudom mondani magamról, bár biztos, hogy nem vagyok egy könnyen kezelhető típus a tekintetben, hogy oroszlán a horoszkópom és azért működik bennem egyfajta hiúság, egyfajta ki ha én nemség. Nálunk a családban a férfiak jelentős része oroszlán és generációról generációra egyre finomodunk. A génjeim ellen meg nem nagyon tehetek.

- Mi az ami minden nap tud motiválni?

Az első és legfontosabb motivációm az a svájci frank hitelem volt, amit felvettem 10 évvel ezelőtt és borzasztóan elszabadult. Rengeteg tartozás esett a nyakamba és egyedül maradtam rá, értem ezalatt azt, hogy a szüleim se nagyon tudtak segíteni, a testvéremmel van egy borzasztó szoros kapcsolatunk hál istennek és mi így egymás testi, lelki vigaszai vagyunk, ha ha baj van. Tulajdonképpen az első és legfontosabb motivációm az az volt, hogy meg kell élnem, mégpedig egészen jól kell megélnem ahhoz, hogy én ezt a rengeteg hitelt tudjam finanszírozni. Aztán jött egy másik fajta motiváció, hogy azért itt a szakmában is szeretnék valamit elérni, de ez is érdekes, mert nem Jászai Mari-díjra vágyom, nem Kossuth-díjra vágyom, nem ilyesfajta céljaim vannak, hanem nekem a közönség szórakoztatása lett a lételemem tulajdonképpen. Jó érzéssel tölt el, ha tudok valami olyat adni, mondani, énekelni, táncolni, tenni-venni a színpadon, ami olyan hatással van az emberekre, hogy ezáltal egy kicsit jobb lesz nekik, hogy most csak egy percre lesz-e jobb vagy esetleg meghatározom egy napjukat, akár egy évüket, akár az egész életüket, ezt szerintem az ember nagyon fel se fogja addig, amíg nincs erről visszajelzése. Nem az önös érdekeim vezérelnek, hanem inkább az, hogy valami jót, valami vicceset, valami könnyedet, valami olyat tudjunk biztosítani az embereknek, most gondolok a temérdek olyan vígjátékra amikben játszom, hogy lenézel a nézőtérre mondjuk az előadás végén vagy a tapsrend közben és azt látod, hogy a könnyeiket törölgetik papír zsebkendővel, mert annyira röhögtek, hogy már fáj a rekeszizmuk és patakokban hullik a könnye a nézőnek, akkor az egy baromi jó érzés és utána odajönnek a végén és azt mondják, hogy nagyon köszönjük, ilyen jó előadást még életünkben nem láttunk, és ennyivel is én több lettem már aznap este. Nagyjából ilyesmi motivációim voltak az anyagi motiváción kívül.

- Az életfelfogásod pozitív vagy inkább negatív?

Pozitív. Annak ellenére, hogy nagyon sok pofon ért az életben, de ezeket mindet próbálom úgy megélni, hogy gyorsan feldolgozni. Volt amit nem tudtam, volt viszont amin gyorsan át tudtam lendülni, tehát pl. egy óriási pofonba beleszaladtam... nagy diákszerelem, gimnáziumi, meghatározó és mi egymáséi leszünk örök életre. De nem, mert kihűlt, mert elmúlt, mert vége szakadt és akkor én szakítottam ezzel a barátnőmmel és a legjobb barátom még aznap este megvigasztalta őt, fogalmazzunk így finoman. Ez egy olyan mértékű csalódás volt, mint a lányban, mint a fiúban részemről, tehát nem lettem öngyilkos emiatt, hanem egy mozdulattal át tudtam az egészen billenni és azt mondtam, hogy ja, hát ha az egész nektek ennyi volt, akkor kész megyek a magam utamra és el van intézve. Viszont vannak olyan tragédiák az életemben, amik annyira fájnak, hogy egy pillanat alatt át tudok billenni rajta és azt mondom, hogy akkor most mi van?  Akkor gyerünk ezt az egészet eldobom, mintha nem is lett volna. Már csak azért is, mert a negatívum, a baj, a fájdalom az soha nem épít. Az épít, amit te megvívsz magadban, belül a fájdalom által és aztán tovább tudsz lépni és egy új életet tudsz kezdeni és akkor azt mondod, hogy igen, tudom, hogy akkor mennyire fájt 86-ban mit tudom én mi, most azt a hibát nem követem el újra, hanem helyette így csinálom inkább, vagy úgy csinálom és akkor ügyesebb leszek. 

- Ez mennyire szokott sikerülni?

A 365 napból mondjuk úgy 300-szor sikerül. Azért van 65 nap, amikor a pokolra kívánok mindent és mindenkit, na de hát így vagyunk egészséges gondolkodású emberek egyébként.

- Volt kettő együttes is, amelyekben énekesként jelen voltál, de már egy ideje nem lehet róla hallani. Foglalkozol még a zenével?

Sajnos ma már nem. Akkor kezdtük ezt a kvázi hakni piacot egy kicsit meglovagolni, amikor a hakni piac leálldozóban volt éppen, tehát mi egy kicsit elmentünk mellette, de talán ami a nagyobb baj, hogy teljes embert kíván egy zenekari tagság is. Tehát hogy én mellette játsszak színházban, szinkronizáljak, műsort vezessek, bizonyos céges rendezvényeken legyek házigazda, meg még egyébként koncertezzünk is, meg dalokat, szövegeket írunk, feléneklünk...Szóval ez így már nem fér bele, és én tulajdonképpen nem dobtam el semmit azért, hogy a zenében tovább tevékenykedhessek, de mi akkor azért nagyon sokat táplálkoztunk belőle és egy csomó embert megismertem. Az életfelfogásra és a hitre egy mondattal visszatérve, hogy az nem nagyon működik, hogy mi lett volna, ha...mert mindig az adott szituációban, adott helyzetben próbálok én is a legjobban dönteni. Tehát mi lett volna, ha én esetleg feladom a színházat azért, hogy zenéljek, nyilván nem éreztem azt a késztetést, hogy nekem valamitől meg kell szabadulnom ahhoz, hogy a zenében kiteljesedhessek, ezért inkább nem adtam fel semmit.  Viszont a zenei tanulmányaimat rendkívül jól tudom alkalmazni a szinkronban. Pl. számtalan rajzfilm sorozat főcímdalát éneklem én/vagy betétdalában vagyok benne. 

- Máshol is találkozhattak veled az emberek, pl. a PANkreátorok műsorában az Aranytízben, de ennek is már több éve. Miért fejeztétek be?

Az egy fájó pont volt, hogy befejeztük. Azért lett vége, mert Zolika egyik reggel úgy ébredt fel, hogy neki a színházból elég és ő tulajdonképpen kivonul ebből a szakmából és teljesen más felé kezdett el orientálódni. Azt nem mondom, hogy hétköznapi foglalkozásra váltott, egy kicsit inkább úgy mondom, hogy spirituális foglalkozásra váltott és neki ez nem összeegyeztethető azzal, hogy ő magamutogat péntek esténként az Aranytíz színpadán és aztán hétfőn pedig bemegy egy rendelőbe és gyógyít. Mi pedig megértőnek bizonyultunk. Viszont, hogy lecseréljük Zolikát vagy valaki mással újraindítjuk a PANkrátorokat, az meg nem lett volna etikus a részünkről, mert ez így volt hármunknak egy kis családi vállalkozása. Úgyhogy, ha Zolika kilépett, a PANkrátorok megszűnt.

- Tehát akkor kizárt, hogy újra a színpadon lássuk a PANkreátorokat.

Azért nem lehetne egyébként, mert Zolika annyira szerves része volt ennek az egésznek, pl. voltak ilyen dalpantomimek, amik majdhogynem azt mondom, hogy azok voltak az egyik meghatározó elemei az előadásnak. Plusz Zolika fizimiskája, az ahogy ő kinéz, az a szemöldökök, az a száj,az a szem meg az a belső motiváció amivel ő képviselte saját magát a színpadon. A PANkrátorok ez volt, ez a hármas. Ezért nem akartunk egy egészen másfajta dologba belevágni. Valószínűleg Zolikát elvesztettük ilyen tekintetben a színházi részletből, de az már nem ez lesz. Nem a PANkrátorok lesz és nem ez a fajta viccelődés hanem egy másfajta, tehát itt-ott azért hasonlítani fog vagy hasonlítana, ha egyáltalán eljutnánk odáig, de ez ettől volt egyedi, hogy így hárman voltunk benne és abszolút a mi a ötleteinken alapult az egész és mi állítottuk össze a műsort. 

- Ettől függetlenül is rengeteget kell próbálnod. Hogyan tudsz kikapcsolódni?

Hát, kikapcsolódni nehéz. Próbálok a családommal lenni, testvéremékkel, ott van kettő gyerkőc, egy 14 éves lány és egy 10 éves kisfiú. Mind a kettőnek keresztapukája vagyok úgyhogy van dolgom velük. Sokat játszunk, sokat jövünk-megyünk amerre csak tudunk. A család jelenti az elsődleges kikapcsolódást. Mostanában eljárok sportolni is. Eddig arra nem nagyon volt lehetőség, sőt most nekiálltam edzeni is otthon. Egy kicsit az étkezésemre is próbálok odafigyelni. Most úgy érzem, hogy egy-kettő ilyen svájci frank hiteles probléma, amiről már beszéltem, azok így lehullottak a nyakamból... Most már egy kicsit több idő jut saját magamra is és most kezdtem el tulajdonképpen a "hétköznapi" ember életét élni, ha lehet ezt mondani, mert eddig a munka tette ki a mindennapjaimat. Egyébként szeretek sportolni. Minden ami labda és pattog az oké, de külön futni el nem indulok, csak ha fizetnek érte, de még soha senki nem fizetett egy fillért sem, hogy fussak.

- Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik szintén ezt a hivatást szeretnék választani?

Tanácsolni azt tudnám tulajdonképpen, hogy nagyon szép szakma a miénk és nagyon értékes, de tisztában kell lenni a hátulütőivel és nagyon nagyon szeretni kell ezt az egészet és valami célt nagyon akarni kell ahhoz, hogy az ember ezt a rengeteg sok pofont, amit kap napról napra túlélje és le tudja vetkőzni magáról és ennek ellenére is meg akarja csinálni. Rengeteget ad ez a szakma nekünk színészeknek, viszont talán még többet kell nekünk adni a szakmának és ez által a közösségnek. Tehát mindenképpen olyan habitusú emberek jöjjenek erre a pályára, akik majdhogynem kifogyhatatlanok lélekben, mert ha kifogynak akkor az vezet olyan válsághoz, hogy aztán úristen most mi legyen és mit csináljak az életemmel egyáltalán. Kitartónak kell lenni, alázatosnak, szorgalmasnak, szófogadónak. Jó az, hogy ha van az embernek egy jó mentora, akiben megbízik, aki tényleg jó és emberileg is és szakmailag is támogatja, mert akkor ő tovább tudja tartani benned a lelket, hogy ha te már egy kicsit feladnád. Nem szabad feladni. Menni kell, csinálni kell tovább és előbb vagy utóbb beérik a gyümölcs.