Monster Downtown? Séf-háború?

2020.10.19

Bernáth József vs Monster Downtown csapata

A múlt héten került megrendezésre a második megmérettetés Bernáth József, Michelin-csillagos séf, illetve a Monster Downtown csapata között. Egy évvel ezelőtt a szegedi étterem büszkélkedhetett, most viszont fordult a kocka! Az utolsó visszavágót vajon ki nyeri? 2021-ben kiderül...

Péntek esti programnak mi sem jobb egy kis kaja-csatánál? No persze nem a szó szoros értelmében, ahol az étellel dobálóznak és hasonlók. Azok a vendégek, akik részt vettek ezen a remek eseményen, megtapasztalhatták, hogy miről is szól egy ilyesfajta séf-háború.

Az étterem felső részében, azaz a galérián tartották az eseményt, ahol szellősen, szépen elrendezve terítették meg az asztalokat. Mindkét séf ételeit megkóstolhatták a vendégek, akik a fogások elfogyasztása után vak szavazáson dönthettek arról, melyik étel volt a finomabb. Gördülékenyen zajlott a rendezvény, a szervezés hibátlan volt. A ki- és felszolgálás gyorsan történt, minden gond nélkül. A két előételen, főételen és desszerten kívül, korlátlan italfogyasztás tartozott bizonyos italokra és üdítőkre, valamint volt szerencsénk megkóstolni kétféle italkülönlegességet, Plantation pineapple rumot, illetve Teeling pineapple cask whiskey-t.

Összességében az ételek fantasztikusak voltak, ízletesek, a rendezvény hihetetlen szervezése és lebonyolítása tökéletes volt. Magas színvonalról tett ismét tanúbizonyságot a Monster Downtown. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el